A Batman: A gyilkos tréfa (The Killing Joke) egy 1988-as, önálló DC-képregény, amelyben Batman és Joker játszanak főszerepet. A történetet Alan Moore írta, Brian Bolland rajzolta, és John Higgins színezte. A történet egy újabb eredettörténetet kínál a Jokernek, mely laza átdolgozása az 1951-es „The Man Behind the Red Hood!” (A vörös csuklya mögött álló ember) című sztorinak, amelyet Bill Finger, Batman egyik társteremtője írt. A Joker múltját visszaemlékezésekben látjuk, miközben a jelenben éppen Jim Gordont próbálja őrületbe kergetni – Batman pedig kétségbeesetten igyekszik ezt megakadályozni.
Itthon a legelső Batman sztoriként jelent meg, a Kandi lapok hatalmasat lépett, szerencsénkre a legjobb korszakból szemezgetett a Kandi lapok/Semic.
Moore, Bolland és Higgins saját értelmezésüket adták a Joker eredetéről és pszichológiájáról. A képregény híressé vált amiatt, hogy tragikus karakterként ábrázolja Jokert: egy hétköznapi családapát és bukott komikust, akit egyetlen „rossz nap” taszított teljes őrületbe. Moore célja az volt, hogy bemutassa a Batman és Joker közötti hasonlóságokat és ellentéteket. A történet hatással volt a hivatalos Batman-kontinuitásra is, mivel itt lövi meg és bénítja le Joker Barbara Gordont, azaz Batgirlt. Ez vezet el később ahhoz, hogy Oracle (Orákulum) néven a DC hőseinek információs központjává váljon, valamint a Birds of Prey nevű szuperhőscsapat vezetője lesz.
Sok kritikus szerint ez a képregény a Joker végső, legmeghatározóbb története, és az egyik legjobb Batman-képregény valaha. 1989-ben Eisner-díjat nyert „Legjobb képregényalbum” kategóriában, és 2009-ben felkerült a The New York Times sikerlistájára. 2006-ban a DC Universe: The Stories of Alan Moore című gyűjteményben újra kiadták, majd 2008-ban megjelent egy jubileumi, keményfedeles kiadás, újraszínezve Brian Bolland eredeti elképzelései szerint – visszafogottabb, borongósabb árnyalatokkal.
A történet alapötletét Brian Bolland kapta a The Man Who Laughs (Aki nevet) című 1928-as filmből, amelyben Conrad Veidt játszotta a torz mosolyú Gwynplaine karakterét – ez a mosoly inspirálta a Joker ikonikus külsejét is. Bolland szerette volna Alan Moore-ral közösen dolgozni egy hiteles Joker-eredettörténeten. DC-s szerkesztőjük, Dick Giordano biztatására született meg az együttműködés. Bolland így emlékezett vissza: „Elgondolkodtam: ki a kedvenc íróm? Melyik hőst szeretném igazán megrajzolni, és melyik gonosztevőt? Így jutottam el Alanhez, Batmanhez és Jokerhez.”
Bár a történet hangsúlyozza, hogy ez csak egy lehetséges Joker-eredet, az idők során a DC hivatalos történetfolyamába is beépült. A Batgirl megnyomorítását például külön kellett engedélyeztetni a kiadóval. Bolland később úgy nyilatkozott, hogy a Judge Death (Bíró Halál) karaktere kvázi előtanulmánya volt a Joker rajzolásának.
A 48 oldalas képregény lassan készült el, mivel Moore és Bolland is hírhedtek voltak aprólékos, időigényes munkamódszerükről. Bolland szabad kezet kapott az alkotásban, miután az eredeti szerkesztő, Len Wein távozott, és Dennis O’Neil vette át a helyét, aki „nagyon háttérbe húzódó” szerkesztőként működött. A visszaemlékezésekhez Bolland fekete-fehér hangulatot képzelt el, és kérte Higgins-t, hogy „őszies, tompa” színeket használjon – ám csalódottan tapasztalta, hogy az eredeti kiadás harsány lila és rózsaszín árnyalatokkal készült. A 2008-as kiadásban Bolland újraszínezte a művet, valamint digitálisan korrigált több arcot is, hogy hűbb legyen eredeti szándékaihoz.
A történet összefoglalása
A múltban egy névtelen férfi otthagyja a munkáját egy vegyi üzemben, hogy humoristaként próbáljon szerencsét – sikertelenül. Kétségbeesetten próbál gondoskodni terhes feleségéről, ezért belemegy, hogy két bűnözőt vezessen be egy rabláshoz a régi munkahelyén keresztül. Mielőtt végrehajtanák a tervet, a rendőrség közli vele, hogy felesége és gyermeke egy balesetben meghalt. Összetörten próbál kiszállni az akcióból, de a bűnözők erre nem adnak esélyt.
A gyárban tűzharcba keverednek a biztonságiakkal, és a társai meghalnak. A férfi ezután Batmanbe botlik, menekülni próbál, és a vegyi hulladékcsatornába veti magát. A vegyi anyagok örökre megváltoztatják a külsejét: bőre hófehér lesz, ajkai élénkvörösek, haja zöld. A testi torzulás, a gyász és a trauma hatására teljesen megőrül – megszületik a Joker. Később elmondja, hogy már maga sem biztos benne, hogy ez valóban így történt: „Néha így emlékszem, néha úgy… ha már múltam van, inkább legyen többváltozós.”
A jelenben Batman ellátogat az Arkham Elmegyógyintézetbe, hogy véget vessen a kettejük közötti örökös harcnak – de rájön, hogy a Joker megszökött. A gonosztevő betör Barbara Gordon otthonába, lelövi és lebénítja, majd elrabolja édesapját, James Gordont. Egy elhagyott vidámparkba viszi, ahol ketrecbe zárja és megalázza, miközben fotókat mutogat neki Barbaráról, meztelenül, szenvedve a lövés után. Ezzel akarja bebizonyítani, hogy „egy rossz nap” bárkit az őrületbe kergethet.
Batman végül megkapja Joker meghívóját, és a vidámparkba siet. Gordon, bár traumákon ment keresztül, megőrzi józanságát és erkölcsiségét – kéri Batmant, hogy törvényesen, „a szabályok szerint” fogja el Jokert. A harc során Joker megpróbálja bebizonyítani Batmannek, hogy a világ értelmetlen, sötét tréfa – és csak egy rossz nap választja el az őrülettől. Batman legyőzi Jokert, és felajánlja neki a segítségét, hogy együtt véget vessenek az örök háborújuknak. Joker visszautasítja, mondván: túl késő. Elmesél egy viccet két elmegyógyintézeti rab szökési kísérletéről, amelyen Batman elneveti magát – és együtt nevetnek. A képregény nyitva hagyja a befejezést: egyesek szerint Batman megöli Jokert, mások szerint csak egy pillanatra megértik egymást, mielőtt folytatódik a végtelen körforgás.
A Gyilkos tréfa mélyen belemerül Batman és Joker pszichéjébe, Alan Moore szerint ők „egymás tükörképei”. Geoff Klock kritikus úgy fogalmazott: mindkettejüket egy értelmetlen, véletlenszerű tragédia formálta meg – Batman a káoszból értelmet próbál kovácsolni, míg Joker szerint minden csak nevetséges és abszurd. Joker kínzásai azt a célt szolgálják, hogy bebizonyítsa: mindenkiben ott rejlik a téboly, csak a megfelelő pillanat kell a felszínre töréséhez.
A történet visszahozta a sötét, morálisan komplex Batmant a képregényekbe, jelentős hatással volt a Modern Képregénykorszakra. A zárójelenetek értelmezése a mai napig vita tárgya. Grant Morrison szerint Batman megöli Jokert a végén, míg Alan Moore úgy nyilatkozott: pusztán egy közös pillanatot akart ábrázolni, mielőtt minden kezdődik elölről.
Joker utolsó viccének esetleges jelentése:
Joker így meséli el a viccet a végén:
Ez a vicc többrétegű, és az egész képregény szimbolikus összefoglalásának is tekinthető:
- Első elmebeteg = Batman
Ő az, aki már „megtette az ugrást”, azaz szembenézett a traumájával és egy rendszert épített köré (a törvényesség, az önkontroll). Most próbál segíteni a másiknak. - Második elmebeteg = Joker
Ő az, aki nem bízik senkiben, még abban sem, aki segíteni akar. Gúnyt űz a segítségből, mert úgy véli, úgyis becsapják. - A vicc tragédiája és abszurditása egyben összefoglalja a Batman–Joker kapcsolat dinamikáját. A Joker hisz abban, hogy mindenki végül lekapcsolja a zseblámpát – vagyis a rend, az erkölcs és a bizalom csak illúzió.
A történet egyik legmegdöbbentőbb eleme, hogy Batman is elneveti magát ezen. Egyesek szerint ez az együttérzés pillanata, mások szerint a kezdődő őrület jele.
A zárójelenet értelmezései
A képregény utolsó lapjai homályosak, a képek elmosódnak, nincsenek pontos panelek vagy kifejezett narrációk. Ez táptalajt adott számos értelmezési iskolának:
Grant Morrison elmélete (Batman megöli Jokert)
- Morrison szerint a zárójelenetben Batman valóban megöli Jokert. A vicc után együtt nevetnek, Batman keze Joker vállán van… és a nevetés hirtelen elhallgat.
- A kameranézet is változik: a rendőrségi fényszóró fénycsíkjai eltűnnek, csak az eső csöpög. A nevetés egyik pillanatról a másikra megszakad.
- Morrison úgy véli, Alan Moore ezzel a jelenettel „elmondta a végső Batman–Joker történetet”, ahol végre véget vetnek a végtelen harcnak – „a történet neve The Killing Joke, vagyis A gyilkos tréfa… hát a végén tényleg megöl valakit.”
Hagyományos értelmezés (csak egy pillanatnyi kapcsolat)
- Sok olvasó úgy gondolja, Batman nem öli meg Jokert – inkább csak megérti, hogy Joker valóban őrült, és egy tragikus figura, nem csak egy szörnyeteg.
- Az együtt nevetés pillanata emberi kapcsolatot mutat, de ezután minden folytatódik ugyanúgy.
- Alan Moore később azt nyilatkozta: „Egyszerűen csak azt akartam megmutatni, hogy volt egy pillanat, amikor mindketten megértették egymást – de ez nem változtat semmin.”
A bizonytalanság maga is a történet része
- A gyilkos tréfa egyik kulcsmondata: „Ha már múltam van, inkább legyen többváltozós.”
- Ez a hozzáállás a valósághoz, az őrülethez és az erkölcshöz is kiterjed: a képregény nem ad egyértelmű választ – mert Joker (és Moore) szerint az igazság relatív, és minden „csak tréfa”.
Feldolgozások és utóélet
Animációs film – Batman: The Killing Joke (2016)
- Rendező: Sam Liu
- Hangok: Kevin Conroy (Batman), Mark Hamill (Joker), Tara Strong (Barbara Gordon)
- A film hűen követi a képregény eseményeit, de kritikát kapott a bővített prológus miatt, amelyben Batman és Batgirl között romantikus viszony bontakozik ki. Ezt sokan a karakterekkel szembeni tiszteletlenségnek érezték.
- Maga a Gyilkos tréfa története viszont szinte panelről panelre megegyezik az eredetivel.
Egyéb hatások és utóhatás
- Oracle / Orákulum karaktere közvetlenül ebből a történetből nőtte ki magát, és kulcsfontosságú szerepet játszott a Birds of Prey-ben és más sorozatokban.
- A Joker „egy rossz nap” filozófiája gyakran visszatér más médiumokban is:
- The Dark Knight (2008) című filmben Heath Ledger Jokerének motivációja hasonló.
- A Joker (2019) film (Joaquin Phoenix főszereplésével) szintén feldolgozza a tragikus komikus és a társadalmi szétesés témáit. Amikor néztem a moziban, nemcsak tudtam tőle elszakítani A gyilkos tréfa Joker-karakterét.
- A The Killing Joke a Batman–Joker mítosz kulcspontja lett. Minden későbbi feldolgozás – legyen szó képregényről, filmről vagy játékról – reflektál erre a történetre.
A 2008-as újraszínezett kiadás – művészi és hangulati különbségek
A Batman: The Killing Joke 2008-ban új, jubileumi kiadásban jelent meg, Brian Bolland újraszínezésével. Ez nem csupán technikai változtatás volt, hanem művészi és hangulati újraértelmezés is.
Higgins színei erőteljesek, élénkek, szinte neonfényűek: sok lila, rózsaszín és narancs uralja a képeket.
A vakító színek kontrasztot képeznek a történet komorságával, mintha a Joker szürreális világát hangsúlyoznák.
A flashback-jelenetek is élénk narancssárgás tónusúak, ami elhomályosítja az idősíkokat.
Brian Bolland erről később így nyilatkozott:
„Számomra azok a színek hidegek, ízléstelenek voltak. A flashbackeket eredetileg fekete-fehérben képzeltem el, a valóságtól elválasztva.”
Az új színezés visszafogottabb, sötétebb, filmszerűbb.
A jelen idejű események rideg, kékes-zöldes tónusokban jelennek meg – így Gotham még elidegenítőbbnek hat.
A visszaemlékezések szürkés monokróm árnyalatúak, gyakran csak egy-egy kiemelt színnel (pl. vörös szájfesték) – ez megkülönbözteti a múltat a jelentől, és fokozza a tragikus hangulatot.
Bolland finoman retusálta a karakterek arcvonásait is, például részletgazdagabbá tette Joker arcát és Barbara Gordon tekintetét.
A gyilkos tréfa hatása a Joker karakterfejlődésére a DC-univerzumban
A gyilkos tréfa nemcsak egy klasszikus történet, hanem mérföldkő a Joker karakterének fejlődésében. A hatása a mai napig érződik a DC különböző médiumaiban.
Korábban a Joker leginkább képregényes bűnbohócként, vagy véletlenszerű, vicces gonosztevőként szerepelt (pl. az 1960-as évek Batman sorozatában).
A gyilkos tréfa azonban tragikus háttértörténetet ad neki: egy átlagos, küszködő férfi, akinek az élete egyetlen rossz napon omlik össze. Ezután megszületik a nihilista Joker, aki tagad minden értelmet és rendet a világban.
Ez a verzió inspirálta a Heath Ledger-féle Jokert (The Dark Knight), a Phoenix-féle tragikus bohócot (Joker, 2019), és még a Batman: Arkham játékok Jokerét is.
A gyilkos tréfa súlyos következményekkel járt: Barbara Gordon megbénul, ami sokáig állandó része lett a DC-univerzum kánonjának. Ő később a „Orákulum” néven tér vissza: informatikai zseni, aki hősi tevékenységét mozgássérültként is folytatja.
Az Orákulum karaktere különösen inspiráló figura lett, a Birds of Prey vezéralakja, és a modern képregények egyik első, pozitívan ábrázolt fogyatékos hősnője.
